Bükki Nemzeti Park

Alapítás éve: 1977
Összterület: 43 178 ha
Fokozottan védett terület: 12 455 ha
További információ: Bükki Nemzeti Park honlapja

A Bükki Nemzeti Park Magyarország legnagyobb hegyvidéki, erdős nemzeti parkja, az Északi-középhegységben fekszik. Változatos területén igen gazdag növény- és állatvilág figyelhető meg. A Bükk-hegységben 853 barlangot tártak fel, közülük 45 fokozottan védett. Nagyszámú régészeti lelőhelyei közül a legjelentősebbek az ősember által lakott barlangok. A nemzeti park 43 ezer hektáros területéből 5730 hektár fokozottan védett.

A hegység legegységesebb része az átlagosan 800 m magas Bükk-fennsík. A fennsíkok arculatát a karsztosodás határozza meg. Enyhén hullámos felszínük jellegzetességei az alacsony bércek, a közöttük lévő dolinák, a víznyelők, zsombolyok és barlangok. Jellemzők a tektonikus eredetű bércek és a fennsík peremi karsztos eredetű szurdokvölgyek. A hegység szép formái a barázdákkal, üregekkel tagolt, lyuggatott mészkőfelszínek. A gyakori víznyelő töbörsorok, ikertöbrök mellett Magyarországon a Bükkben van az egyetlen igazi szakadéktöbör, itt működik a legtöbb víznyelő, víznyelő-barlang. Az ország legmélyebb barlangja, a 250 méter mély István-lápai barlang, amely a Szepesi-barlanggal, és a látogatók előtt is megnyitott lillafüredi István-barlanggal együtt a legszebb cseppköves karsztjáratok közé tartozik.

A Bükk sajátos ékességei a karsztforrások vizéből kiváló mésztufa képződmények. A mésztufa gátakat épít a mederben, s a víz a gátakon átcsobogva kicsiny vízeséseken szalad tovább. Híres a Szalajka-patak Fátyol vízesése, vagy a Szinva-patak forrásmészkő-dombja, a mésztufa kiválás által bezárt üregben létrejött lillafüredi Anna-barlang. Szép forrásmészkő-kiválások vannak a Szentléleki- és Sebesvíz-völgyben, a Harica-forrásoknál is. Jellegzetes tájképi elem a szarvaskői várhegy: a víz alatti vulkáni működés szép maradványai az oldalában feltáruló pálmalávák. A Bükk déli peremén a sajátos riolitkúpok, az úgynevezett kaptárkövek számítanak földtani és kultúrtörténeti értéknek. A Bükki Nemzeti Park nagyszámú régészeti lelőhellyel is dicsekedhet, melyek közül legjelentősebbek az ősember által lakott barlangok. A legrégebbi emberi leletek a Lambrecht Kálmán-barlangból kerültek elő. Itt körülbelül 100 ezer évvel ezelőtt élt ősember eszközeit találták meg a régészek.

A hegységet hatalmas erdőségek uralják, melyekben jól megfigyelhető az észak-déli és a magassági elrendeződés. Fokozott védelmet élveznek a meredek, északi, sziklás dolomit-mészkő oldalakon, törmelék lejtőkön kialakult, göcsörtös fákból álló sziklai bükkösök, amelyek számos növényritkaságnak és maradványfajnak adnak otthont. Az egzotikus és ritka orchidea faj, a boldogasszony papucsa országos fennmaradása szempontjából kiemelkedően fontos a Bükk hegység sziklai bükköseinek, tölgyeseinek megóvása.

A mészkő sziklagyep-társulásban csupán a Bükkben, Bél-kőn él a korai szegfű. A fűfélék közül a tarka nyúlfarkfű és tarka nádtippan a gyepalkotó, de a szárazabb, napsütötte részeken megjelenik a lappangó sás is. Az északnyugati gyep ritka orchideája a légybangó. Ugyancsak különleges az apró rózsaszín virágú illatos bibircsvirág. A védett sziklazugokban két melegigényes faj vészelte át az utolsó eljegesedést, a Bél-kő napsütéses mészkőszikláin élő szirti pereszlény és a pannóniai bennszülött husáng.

A jégkorszak utáni hideg, kontinentális idők tanúi közé tartozik a hazánkban már csak a Bükki Nemzeti Park területén megtalálható poloskavész. Magyarországon csak a Bükk-fennsík fagy zugos töbreinek oldalain nyílik a kék virágú északi sárkányfű. A hegység területén a melegebb éghajlati időszakok növényei is menedéket találtak a déli meredek oldalak gyorsan felmelegedő erdeiben, gyepjeiben. Ezek közé tartozik a cserszömörce, amely ősszel vérvörös leveleivel lángba borítja a hegyoldalakat.
A Bükk hegység meredek, északi szikláin, hűvös szurdokaiban él a sárga ibolya, amely hazánkban csak itt található meg és a havasi ikravirág, a hegyi kőtörőfű, a tarka nyúlfarkfű, a havasi iszalag.

A Bükk legeldugottabb zugaiban élnek azok a jégkorszakot idéző állatfajok is, amelyek kiválóan alkalmazkodtak a kor mostoha életkörülményeihez. Például a környező magashegységek alpin-szubalpin zónájában élő kis araszolólepke-fajnak egy sajátos, endemikus-bennszülött alfaja a Leányvölgy néhány négyzetméteres, sziklás, hideg élőhelyén tenyészik. Az alpesi gőte bükki alfaja a Bükk-fennsíkon és az Északi-Bükk egyes völgyeiben lévő erdei tavacskákban, forrásokban, gyakran mélyebb vizű pocsolyákban él. A kárpáti havasokat idézi a kék meztelen csiga. Nagytermetű és kápráztató kék színekben pompázik, a párás, hűvös mikroklímájú völgyeket, szurdokerdőket igényli.
A Bükk féltett madártani ritkasága a kerecsensólyom. A sziklai élőhelyek, valamint a felhagyott kőbányák még helyenként megtalálható jellegzetes madara a kövirigó és az uhu. A térség egyedi védelmet igénylő ragadozó madarai; a parlagi sas, a békászó sas és a kígyászölyv. Énekes madarak közül itt él a vízirigó, kövirigó és az őrgébics.

Az állatvilág világhírű ritkaságai kötődnek a bükki barlangokhoz. A barlangi állatfajok némelyike csak időlegesen keresi fel a menedéket nyújtó zugokat. Ezek egyike a hosszúszárnyú denevér, amely kizárólag barlangokban szaporodik és telel. Európa nagy részén a kipusztulás fenyegeti.

Egy különleges halfaj is van a Bükkben, ez a sebes pisztráng. Az emlősök közül a hiúz már több mint tíz éve állandó lakója a bükki erdőknek. A vadmacskának jóval népesebb állománya él ezen a vidéken. A nagyvadak közül gyakori a muflon, gímszarvas és a vaddisznó. A Bükk-fennsíkon találkozhatunk a híres lipicai ménessel.

Oszd meg a barátaiddal:

Cikkek

x
OLVASD EL!