Kiskunsági Nemzeti Park

Alapításéve: 1975
Összterület: 48 000 hektár
Bioszféra rezervátum: 23 000 hektár
Ramsari terület: Felső-Kiskunsági tavak, Kolon-tó
További információ: Kiskunsági Nemzeti Park honlapja

Az 1975. január 1-jén alapított Kiskunsági Nemzeti Park hazánk második nemzeti parkja. Hasonlóan a Hortobágyihoz ez a táj is az ember és a természet sok száz éves együttélésének emlékeit őrzi. A nemzeti park értékes területei a Duna-völgy szikes pusztái, tavai, a Duna-Tisza közi homokhátság homokbuckái, pusztái, mocsarai, az Alsó-Tiszavidék holtágai, ártéri erdői és a Bácska löszpartjai. Területének kétharmadát az UNESCO Ember és Bioszféra programja 1979-ben bioszféra-rezervátummá nyilvánította. Vizes élőhelyei a Ramsari egyezmény hatálya alá tartoznak és fokozottan védettek.

A Kiskunsági Nemzeti Parkban a természeti és néprajzi értékek együttese figyelhető meg. A 48 ezer hektárnyi területű parkból 23 ezer hektár bioszféra rezervátum. Két nagy halastórendszere - a Fehér-tó és a Csaj-tó - madárvilágáról híres, itt találhatók a Dél-Alföld legjelentősebb madárvonuló, pihenő- és táplálkozó helyei.

A Duna-Tisza köze legnagyobb földrajzi tájegysége a Homokhátság, a Kiskunság és a nemzeti park legkarakteresebb tája és talán legismertebb területe. Részei: a Fülöpházi buckavidék, Orgovány és Bugac. Legismertebb növényei a naprózsa, kései szegfű, homoki vértő, homoki nőszirom, homoki kikerics. Értékes madárvilágába tartozik a gyurgyalag, szalakóta, sárgarigó. A homokos talajon vidáman megél a homoki gyík. Az orgoványi és a bugaci területen jelentős borókás-cserjések állománya található, hazai nyárfa fajtákkal.

A Duna menti síkság és a Homokhátság találkozásánál találhatók a nemzeti park kiterjedtebb, kiemelkedő természeti értékű mocsaras területei az úgynevezett "Turjánvidék". Lápi és homoki nyírfás erdőrészletei kivételes értéket képviselnek. A Felső-Kiskunsági puszta felszínét tágas rétek, legelők uralják. A szikes pusztákon költő madárfajok közül a fokozottan védett túzok érdemel megkülönböztetett figyelmet. A hagyományos, a régi magyar házi állatfajták tartása ma is fontos szerepet játszik e táj arculatának megőrzésében. Az ország legnagyobb szürkemarha állománya az Apaj környéki. A Solti-lapályon, Szabadszállás és Akasztó között a Felső-Kiskunsági tavak Magyarország legnagyobb kiterjedésű szikes tórendszere. A tavak vizének kémiai és fizikai sajátosságai speciális életközösség megtelepülését eredményezték, természetvédelmi értékük felbecsülhetetlen. A Ramsari-egyezmény védelme alatt is álló terület fontos állomása a madárvonulásoknak.

A Felső-Kiskunsági tavak hazánk legnagyobb kiterjedésű szikes tórendszere. A tavak vizének kémiai és fizikai sajátosságai speciális életközösség megtelepülését eredményezték. A tavak madárvilágához tartozik a gulipán, a küszvágócsér, a piroslábú és a kormos cankó. A szikes mocsarak és csatornák nádasaiban költ a nyári lúd, a búbos vöcsök, a barna rétihéja és sok énekes madár.

A Solti-síkság déli részének leggyakoribb fajai a barna ásóbéka, a zöld varangy, a vöröshasú unka, a tarajos gőte, a mocsáriteknős és a vízisikló. Ritka lepkefajok állandó élőhelyei a dúsan virágzó mocsár- és láprétek. Hüllőfaunájának érdekesebb képviselői a védett és ritka rézsikló, az elevenszülő gyík és a rákosi vipera. A térség legnagyobb édesvízi mocsara az izsáki Kolon-tó. A tavon nyílt vízfelületet szinte nem találni, nagyobb része nádas-mocsár. Átlagos mélysége 60-80 cm. Halfaunájának védett faja a réti csík, és az oxigénhiányos, sekély vizekben is fennmaradni képes lápi póc. A kétéltűek közül gyakori a pettyes- és a tarajos gőte, az erdei és a zöld levelibéka. Gazdag hínárvegetáció jellemzi, melynek jellemző fajai az úszó békaszőlő, a tündérrózsa és a keresztes békalencse. A déli rész faj gazdag láprétjeinek védett növény ritkaságai az orchideák. Védett faja a szibériai nőszirom, a korcs nőszirom. A Duna-Tisza közi tölgy-kőris-szil ligeterdők legszebbje a Közös-erdő, melynek állományát 40-60 éves magyar kőrisek és 80-100 éves kocsányos tölgyek alkotják. A nádasok apró fészkelői a nádirigó és a nádi tücsökmadár. Az emlősök közül az erdei cickány, a törpe egér, a vidra és a menyét él itt.

A Kiskunsági Nemzeti Park legkisebb területegysége az Alsó-Tisza-vidéken található, Lakitelek és Tiszaalpár között. A Szikra- és az Alpári-rét, közismertebb része a Tőserdő, egyben kedvelt vízparti üdülőhely. Élővilága a tiszai árterek nyüzsgő életét őrzi. A környék tekintélyes termál- és artézi vízkészlettel rendelkezik. A nemzeti parki terület két holtágat is magába foglal - a szikrait és a tiszaalpárit -, melyeket értékes ártéri erdőtársulások kísérnek. A nemzeti park két, Tisza menti tájvédelmi körzete közül a Pusztaszerinek értékes élőhelyei a holtágak. A Labodári-holtág nemzetközi jelentőségű vizes élőhely. További, fokozottan védett részei: az erdőrezervátummá nyilvánított Sas-ér és a szikes pusztákkal övezett Büdös-szék.
Két nagy halastórendszere - a Fehértó és a Csaj-tó - madárvilágáról híres. Ezen a területen található az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark is.
A parkhoz kiállító- és bemutatóhelyek is tartoznak. A Természet Házában (Kecskemét) természettudományi kiállítások láthatók, de természetismereti programokat is szerveznek. A Pásztormúzeum (Bugacpuszta) állandó kiállításán a kiskunsági állattartás és pásztorélet tárgyi emlékei tekinthetők meg. Figyelmet érdemel továbbá a Virágh-kúria, Helytörténeti gyűjtemény és a Nyakvágó Csárdamúzeum (Kunszentmiklós).
Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark felejthetetlen élményt nyújt az érdeklődőknek (bővebb információ a Kirándulóhelyek menüpontban és itt).

Oszd meg a barátaiddal:

Cikkek

x
OLVASD EL!